kerdesek - valaszokkal

"Az dühít, amikor nyakra-főre kérik a bocsánatot amiatt, hogy valamit megszagoltatnak velem, közben aztán rájönnek, hogy nem érzem…"

“Én el sem tudnám képzelni az életemet illatok nélkül” – mondtam Andreának, amikor kiderült, hogy nem érzi sem a szagokat, sem az illatokat. Csak mosolygott, hogy mindenki ezt mondja neki, amikor megtudja, hogy mi a helyzet… Már hozzászokott ehhez az állapothoz, és egyelőre nem is szándékszik változtatni rajta.

Mi az oka annak, hogy nem érzed az illatokat?

– Hároméves koromban volt egy polip meg egy mandula műtétem. Nem gyerekorvos műtött. Feltételezem, hogy az ő hibájából történt, hiszen az ízeket érzem. És ha születési hiba lenne, akkor azokat sem érezném. Ez így van. Azoknak az embereknek, akik nem érzik az illatokat, nagy részük az ízeket sem érzi. Ebből gondolom, hogy az orvosi műhiba felelős a történtekért.

Mikor, hogyan jöttél rá? Hogy fogadtad?

– Mivel az ember hároméves korától kezd emlékeket “őrizni”, és pechemre engem éppen ebben az időszakban műtöttek, ezért emlékeim sincsenek. Amióta az eszemet tudom, nem érzek illatokat/szagokat. Tulajdonképpen rá sem kellett jönnöm, belém ivódott. Mintha természetes lenne. Egyáltalán nem zavart… Egészen 18 éves koromig. Nem tudom, miért éppen akkor kezdtem másképp gondolkodni erről az egészről, hisz addig is készségesen mesélte mindenki, hogy milyen kár, vagy éppen milyen szerencsés vagyok emiatt.

Különben 10 éves koromban mondtam el a szüleimnek. Addig senki sem tudott róla. Amikor valamit megmutattak, hogy megszagoljam, csak bólogattam, hogy valóban milyen jó/rossz az illata. Nem akartam, hogy tudják, mert éreztem, hogy orvoshoz fognak járatni és kezdődik a faggatás, hogy miért nem szóltam eddig. Aztán egyszer kicsusszant a számon. Persze először nem hitték el. Aztán mégis… és kezdődtek az orvosok. Adtak cseppeket plusz 0,1 % esélyt a gyógyulásomnak. Semmire nem mentem velük.

Hiányoznak-e neked az olfaktív élmények?

– Említettem már, hogy 18 éves voltam, amikor először gondoltam arra: mi lenne, ha mégis éreznék. Jobb lenne-e vagy rosszabb? Azóta sem tudom eldönteni… Igaz, hogy különleges ez az állapot, de azért mégis kimaradok valamiből – úgy érzem.








Gondoltál-e már arra, hogy meggyógyíthatnának?

– Persze. Úgy hallottam, külföldön műtéttel már lehetséges helyrehozni ezeket a problémákat. Sokszor átvillan az agyamon, hogy megtehetném. De amint mondtam: nem tudom eldönteni, hogy legyen. Egyelőre (szerencsére?) úgysincs annyi pénzem, amennyivel helyrepofoztathatnám magam. Majd ha lesz, elkezdek komolyabban gondolkodni a műtéten, addig is élvezem ezt az állapotot.

Minek az illatát, szagát szeretnéd leginkább érezni?

– Hmm… Első helyen áll az ember testszaga. Nem másért, csak úgy hallottam, hogy egyes esetekben vonzó lehet… Második helyen a föld illata zápor után, aztán a sült hagyma és a vanília illata. Virágok közül a frézia illatát szeretném leginkább érezni. Ez a kedvencem. Ó és a dohszag, meg a könyvek illata is vonz.

Hogy képzeled el az illatokat?

– Mindig az ízeket veszem alapul. Azokhoz hasonlítom. Ízes levegő – így is mondhatnám. Mi van akkor, ha nincs íz változata annak a bizonyos illatnak/szagnak? Na, ilyenkor vagyok bajban. Talán színeket rendelek hozzá, de inkább érzéseket, hangulatokat.

Mit tudsz az illatokról/szagokról?

– Ez nagyon érdekes, mert havonta legalább egy új dolgot megtanulok az illatokkal kapcsolatban. Van, amikor többet is. Ami viszont a leginkább meglepett, az az emberi izzadtság szaga. Annyira negatívnak van beállítva, hogy a be nem avatottak számára (lásd: jómagam) teljesen ellenszenves, undorító, kellemetlen. Pedig (néha) egyáltalán nem az, sőt. Őseink ez alapján választottak partnert maguknak. Legalábbis sokat nyomott a latban. Tetszik nekem a jellegzetessége, hogy olyan, mint az ujjlenyomat: nincs két egyforma belőle. Én legalábbis így képzelem el.

Az emberek nagy többsége érzi az illatokat. Emiatt biztosan gyakran megfeledkeznek arról, hogy te nem. Zavar ez téged?

– Egyáltalán nem. Inkább az dühít, amikor nyakra-főre kérik a bocsánatot amiatt, hogy valamit megszagoltatnak velem, közben aztán rájönnek, hogy nem érzem… Egyszer például az egyik barátnőmtől illatos rudakat kaptam születésnapomra, mert megfeledkezett erről az egészről. Egyáltalán nem haragudtam meg érte, sőt! Ilyen ajándékom még sose volt, hogyne örültem volna neki! Mondtam is, hogy nem kell bocsánatot kérnie ezért, mert bármilyen hülyén hangzik is, én örülök az ajándékának.

Hogy vásárolsz parfümöt?

– Sokszor gondoltam arra, hogy összehozok egy olyan találkozót, amelyen ott lesznek azok az emberek, akik a legjobban ismernek, hogy meg tudják mondani, melyik illat illik hozzám a leginkább. Még nem jött össze. Legutóbb például az öcsém vett nekem parfümöt. Ő ismer engem a legjobban, ismeri az ízlésemet, tehát megbízhatok benne.

Üzensz valamit azoknak, akik érzik az illatokat/szagokat?

– Inkább kérdeznék. Előfordult-e már velük, hogy a púr testszag vonzotta őket, nem a parfüm illata?


Kérdezett: ba. (forras: http://cityzen.transindex.ro/)

egy mondatnyi gondolat

"A méz nem érzi önmaga édességét"

W.S.

könyv-ajánló

Ebben a regényben nem a leírás módjára, az írói tehetségre, a stílusra kell figyelni. (Ha így olvasod, csapnivaló). A hangsúly az út közben megélt tapasztalatokon van. A tényeken, amelyekre a cselekmény épül. Arra, hogy egy férjes nő, aki már túl van a harmincon, látszólag tökéletes életet él, képes felrúgni a konvenciókat és minden marasztalás ellenére elutazik. Képes beismerni, hogy talán éppen azzal hibázott, hogy követte a szabályokat. Megteszi az első lépést: felbontja a házasságát és útnak indul. Először csak azért, hogy Istent megkeresse, s ezáltal közelebb kerüljön önmagához. Útját közben más jelentős felismerések övezik. Olaszország pezsgésétől, az élet habzsolásától kezdve, India önfegyelmet igénylő mértékletességén keresztül eljut Indonéziáig, ahol új társra lel. Ez persze a lehető legegyszerűbb és legtömörebb kivonata a valódi történetnek. Részletekről: a könyvben. :)

(Megjegyzés: 1. Azért ezen a blogon, mert ízekben, de főként hangulatokban, élet-érzés(ek)ben bővelkedő könyvről van szó.)

(Megjegyzés 2.:Azoknak akik látták a filmet: lehet, hogy ez (értsd: a film) csalódást okozott, a könyv nem fog!)

nem illat, de hangulat

hot hot summer where are you???

Ha az előzőbe kicsit voltam benne, ebben nyakig... vagy fordítva? - mért is fontos ez? kinek? NEKEM:) Valamiért fontosnak érzem elmondani, bár tudom, hogy általában tudjátok, hogy ha valaki "megjegyez" valamit (az én esetemben közzétesz), akkor annak - nagy valószínűséggel - ő is része. én mégis fontosnak tartom megjegyezni: :)

...

Pretty from Elizabeth Arden

(talán egy kicsit én is benne vagyok. egy kicsit:)

ősz -nálunk

szabi II.

Sosem gondoltam volna, hogy még valaha találkozni fogunk. Bár jól éreztük magunkat együtt. De amint már utaltam rá, az előző részben, ezek a találkozások nem mindennaposak, tehát kevés az esély rá, hogy megismétlődjenek.

Nagyon ritkán lehetett őt látni. Nem mintha nem szerette volna az embereket, csupán természetétől fogva kerülte a szokványosat. Aki ismerte, mindenki tudta róla, hogy a színház az egyetlen hely ahol ritkán ugyan, de fel-felbukkan.

Aznap én is ott futottam össze vele. Nem vagyunk nagyon jó barátok, de mióta van egy közös ismerősünk, azóta néha elbeszélgetünk erről-arról.

-Szervusz!- mondta.
-Szia!- válaszoltam. S miután túl lettünk a szokásos hogy vagy , mi újság veled, satöbbin, elhívott sétálni. Mondtam neki, hogy sajnos nem sűrűn érek rá, de ha akar, hazaksérhet.
-Rendben… Valójában csak azt szerettem volna kérdezni, hogy annak a közös ismerősünknek vajon lenne-e kedve újra találkozni velem.
Én elmondtam neki, hogy éppen mostanság említette, hogy szeretné látni újra ot , tehát nem hinném hogy kifogása lenne ellene. Megbeszéltük az időpontot meg a helyszínt, aztán elbúcsúztunk.

(...)

Magamhoz hűen késésben voltam és sietnem kellett. Bal oldalamon a szokásos épületek. Érdekesebb volt viszont a job oldal. Tele virágzó fákkal, rózsaszín, fehér, vörös s még ki tudja mennyi féle színnel, melyek a nagy sietségben összemosódtak. Megpróbáltam elképzelni ezt a sokféleséget illatokra leképezve… Mire sikerült volna már a virágóránál voltam. Ott várt rám péntek este.

-Rég vársz? –kérdeztem.
-Nem. Én is csak most értem ide.
-Rendben, akkor ne tétovázzunk. Bekötöm a szemed, mivel a feltételek nem változtak(ugyanugy ahogy mult alkalommal, most sem szabadott ismernie a helyet ahova megy).
Amikor átöleltem, hogy beköthessem a szemét, hirtelen felkiáltott: -Várj! …Ez… ez az illat,…mintha már éreztem volna valahol… (Arra gondoltam, felismerte az illatom, s rájött a titkunkra: én és az ismerősöm azonosak vagyunk, és ekkor :
- Hát nem érzed? A fák …. A virágaik, s ahogy ezek keverednek… Csodálatos, nemde?
- Hjaaa, aaazzz? …hát perszee, tényleg bámulatos, de mostmár igazán induljunk!

(...)

Amikor beértünk a lakásba, elhatároztam, hogy suttogni fogok, nehogy felismerje a hangom. Kicsit nehézkesen indult a beszélgetés ez az igazság, de túl lettünk rajta.
-Miért jöttél el újra? –kérdeztem.
-Az egész úgy kezdődött, hogy eszembe jutottál… Mármint, az hogy meglesnélek: mit csinálsz, és hol lehetsz… és akkor találkoztam az ismerősöddel… és…
-Igazán nem sokat látnál belőlem mostanában. Azt hiszem egy halvány-rózsaszín fátyolhoz tudnám leginkább hasonlítani magma. Olyan almavirág színű, tudod!
-Ennyi az egész?
-Igen. Miért? Sok vagy kevés?
-Nem is sok nem is kevés. :furcsa.
-Azért, mert egészen mostanig élénk színekben képzeltelek el. Természetesen, élőnek, nem sápadt-haloványnak.
-Miből gondoltad ezt? –kérdeztem. Hisz nem is ismersz!
-Az illatodból, amit a múltkor éreztem… és most is érzem
-Akkor tévesen képzeltél el! Vagy elavultak az elképzeléseid. Lehet, hogy amikor először találkoztunk olyan voltam. Azóta azonban sokminden történt, és legalább ugynannyi dolog változott is. Többek között én is. Egy kicsit. Vagy nagyon, nem tudom, de mindenképpen. A halványat pedig ne értsd félre. Ez nem valami fakuló, porosodó folyamat… Nem! Ezt az elhalványulást úgy képzeld el, mint a festők palettáján a színek keveredését. Az élénk színek az alapok, ha ezt fehérrel keverik, pasztel less belőlük, árnyalatnyi változások csupán, de lényegesek. Finomítják, gazdagítják a festményt. És vannak más technikáik is a festőknek… Te hogy gondolod?
-hm… (gondolkodott azt hiszem…) mire azonban válaszolt volna, én már aludtam…
Szerencsére az órámat azelőtt való nap hajnalra állítottam, hogy elérjem a vonatot, ami elhoz idáig. A telefonom pedig automatikusan ébresztett aznap is amikor szabi nálam volt. Iigy aztán hajnalhasadás előtt el tudott menni, anélkül, hogy látott volna engem világosságban, tehát anélkül, hogy felismert volna.
Elment.

Csöppnyi hangulat néked, olvasóm.

szabi

Szabi. Egy "ismerősöm" megkérte: töltsön vele egy éjszakát. Bekötöttem hát a szemét, megforgattam jól hogy a legkisebb sejtése ne legyen arról, hogy hová megyünk. (Ez volt a feltétel: úgy elkisérni, hogy többé soha ne találjon oda, ne ismerje se az utat, se a helyet, se a lányt, semmit.) Elvállalta.

- Látsz valamit?- kérdeztem.
- Nem.
- Biztos, hogy nem fogsz becsapni?
- Igen, mért tenném? (- a valóságos szabi biztosan megtenné. Ismerem. De ez most éppen nem a valóság leírása céljából történik)
- Talán, hogy visszaélj ezekkel a dolgokkal...
- Nem fogok. Teljesen józanul gondolkodom, és tisztába vagyok a dolgok súlyával.
- Rendben. Akkor induljunk.


Egy ideig csendesen lépdeltünk. Ő- sosem szólalna meg hiába. Én- csak igazán lényeges dolgokról szoktam beszélni. Főleg vele. A városban az utcákon már csak néhány száraz levél adott pár utolsó életjelet magáról. Aludt minden körülöttünk. A bábu a kirakatban, a sofőr a taxiban, az áru a boltban, az órák a falon. Ében feketeség...- lett volna, ha a sárga lámpák fénye el nem kergeti.

- Miért vállaltad el?- kérdeztem.
- Mert kíváncsi voltam.
- Mire?
- Az ismerősödre. Milyen lehet az a lány akinek ilyesmi előfordul a fejében... Elhívni egy vadidegen fiút, akit összesen egyszer látott egy előadáson, hogy eltöltse vele az éjszakát. És elvárná, hogy ne értsem félre, és bekössem a szemem sállal, hogy azt sem tudjam hová, hol és kihez megyek. És elvárásai beteljesültek. ím jön a fiú és eltelik az éjszaka...
- ...és nem fogod látni az arcát sem... Tudod! Mondtam már hogy teljes sötétséget akar.
- Tudom. Mondtad. De miért?
- Nekem azt mondta, hogy rajtatok kívül csak a semmi legyen.- Ezért.
- Hm... Vagy azért hogy mi legyünk csak a semmin kívül.
(Nevettünk)
(...)
- Messze van még?
- Nem. Nincs. Mindjárt ott leszünk... Félsz?
- Mitől félnék?
- Hát... attól, például, hogy milyen lesz.
- Hm. Nem félek. Csak kíváncsi vagyok... A csendre. A beszélgetésre. A beszélgetés közötti szünetekre. A rajtunk kívüli semmire. -hallottam, amint elmosolyodik a hangja. Az ismerősödre. A szobájára, az ablakára, a könyvei illatára... (Talán elgondolkodott...- volna, ha félbe nem szakítom)
-Megérkeztünk. Pillanat, kinyitom az ajtót. így ni. És megyek is. Minden jót szabi, szia.
-Héhéhééé! és a sállal a szememen mi lesz? ki fogja leszedni?
-Mindjárt jön, s ő majd leveszi. Addig ne nyúlj hozzá!
-Jólvan. Köszönöm hogy elhoztál. Szia!
-Szia.


(túl sokat beszéltem... Fel fogja ismerni a hangom. Gyorsan gyorsan át kell öltöznöm. De előtte leültetem.)
Leültettem hát a szobámba: -Várj, mindjárt visszajövök és leszedem a sálat is...
-Rendben. -felelte Ő.
(...)
-Mmmmm... Micsoda illat... Veled jött be?
-Gondolom igen.- válaszolom bizonytalanul.
-Milyen parfüm?
(nagy kacaj)
-Nem használok. Úgysem érezném... De ha elmondanád milyen ez az illat, hálás volnék érte.
-Elmondom, de akkor le kell venned a sálat és közelebb kell jönnöd, hogy jobban be tudjam azonosítani.
-Rendben.- mondtam, és miután levettem a sálat a szeméről, kíváncsian bújtam hozzá.
-... Mmm. Fehér. Tiszta. Üde.- kulcsszavakban. Amúgy meg olyan mintha a tündérek hajnalban kimosnák a liliomot s aztán kiteregetnék hogy az magába szívhassa a felkelő napfény ízét. Ezt megöntöznék egy kis harmattal, hozzáadnának egy adag friss üdeséget, és ez lenne belőle. Akárcsak Tipetupa- Csipike felesége.
(Vidáman felkacagtam. Hízelgett nekem a dolog, annál is inkább mivel kiskoromban nagyon szerettem ezt a mesét. Meg a Tipetupa hasonlat is tetszett.)
-Mostmár igazán elárulhatnád milyen parfümöt használsz.
-Igazán nem parfüm! Kiskoromban volt egy polip-műtétem. Orvosi műhiba történt és azóta nem érzek semmiféle szagot, sem illatot. A frisslevegőt is csak onnan, hogy hideg.
-Sajnálom. Ne haragudj!
-Ááá nem. Már hozzászoktam. És néha élvezem, hogy azt képzelek amit akarok az illatok helyébe.
(...)

Kissé kénylemetlen csend után.
-Az előbb, amikor itthagytál, hol voltál?
-Átöltözni.
-Úgysem látom. Akkor meg minek?
-Egyrészt azért, hogy érezzem az ünnepet-...

Félbeszakít:
- Miféle ünnepet?
-Ünnep az, ami nem hétköznapi-röviden. És a mai nap nem az. Ilyen egyszerű.
-Igen,... igaz. És másrészt?
-Másrészt, meg... biztosan megtalálod a módját annak hogy hogyan fedezd fel a ruhám ünnepélyességét.- ezért.

(Azóta sem tudja, hogy én voltam. De talán nem is ez a fontos az ilyen találkozásoknál, hanem maga a találkozások.)

barsonyos szomouruusag

Kezdődjön

Őszi reggel. Az első igazi, ami hóharmatos és jólesően hideg volt. Foga van a napnak ilyenkor. Az utcákon mostmár egyértelműen sárgák a levelek... vagy pirosak, de mindenképpen határozottan megőszült minden. A fények is. Bágyadtabbak, megnyugvást sugároznak- ahogyan a lehulló levelekről visszatükröződnek.
így indultam útnak aznap reggel a városba. Az autók, s talán az emberek is ugyanolyanok voltak. Ugyanúgy ontották magukból a füstöt, s a morgolódást: már megint egy új nap. (egyik osztálytársam mondá: az emberek unalmukban élnek)
Éhes voltam. Kenyeret most az egyszer nem akartam enni. Arra gondoltam valami gyümölcs jólesne. Elvettem hát egy almát- bár nem szeretem-, s útnak indultam. Ahogy kiértem a lépcsőházból, a blokk körüli fák közül néhány huncut napsugár az arcomhoz bújt, megcirógatta a bőröm. Muszáj volt valamiféleképpen megköszönnöm- úgy éreztem. Elmosolyodtam hát.
... Beleharaptam az almába. Ha lelassítanánk ezt a folyamatot, az eredmény az alma illata volna, éspedig: almaíz+lé+őszi hideg szél+ őszi napsugarak+ némi fantázia. fények, hangok- de ezek már körülményfüggőek. Életemben először éreztem almaillatot.