Őszi reggel. Az első igazi, ami hóharmatos és jólesően hideg volt. Foga van a napnak ilyenkor. Az utcákon mostmár egyértelműen sárgák a levelek... vagy pirosak, de mindenképpen határozottan megőszült minden. A fények is. Bágyadtabbak, megnyugvást sugároznak- ahogyan a lehulló levelekről visszatükröződnek.
így indultam útnak aznap reggel a városba. Az autók, s talán az emberek is ugyanolyanok voltak. Ugyanúgy ontották magukból a füstöt, s a morgolódást: már megint egy új nap. (egyik osztálytársam mondá: az emberek unalmukban élnek)
Éhes voltam. Kenyeret most az egyszer nem akartam enni. Arra gondoltam valami gyümölcs jólesne. Elvettem hát egy almát- bár nem szeretem-, s útnak indultam. Ahogy kiértem a lépcsőházból, a blokk körüli fák közül néhány huncut napsugár az arcomhoz bújt, megcirógatta a bőröm. Muszáj volt valamiféleképpen megköszönnöm- úgy éreztem. Elmosolyodtam hát.
... Beleharaptam az almába. Ha lelassítanánk ezt a folyamatot, az eredmény az alma illata volna, éspedig: almaíz+lé+őszi hideg szél+ őszi napsugarak+ némi fantázia. fények, hangok- de ezek már körülményfüggőek. Életemben először éreztem almaillatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése