Fotó: flóra
2009. november 25., szerda
Requiem
Régi szép határváros ez a „Stalin órás”, vagyis Brassó. A szemtanuk szerint nem sokat változott, többé kevésbé ugyanaz maradt mint amikor jogos tulajdonosai lakták: Waldemar, Rozvita, Wilhelm, Johann stb.
De néha (elég gyakori néha) ez a zöldcsodatortás, Cenkes város csavargó, elcsángult székelyeknek is otthonául szolgált. Az „ejszét” a „disznyot” a „csürkét” és az „asztal bütüjét” itt hallottam először. Itt találkoztam a virágos, damaszt ágyneművel, amihez immár a 23. esztendeje simul a kis lábujjkám elalvás előtt olyan 5-10 perccel.
S felsorolhatnék még sok ilyen túrós lepény illatú életképet, ami azt illusztrálja, hogy számomra nem Csíksomlyó a legszékelyebb hely, hanem a szász Kronstadt. De ennek a szövegnek nincs esztétikai célja, csak le akartam írni egy kartonra, amire a harisnyákat csavarták eredetileg. Annak a nőnek a harisnyáját, akit az este bebalzsamoztak és elvittek, és minden itt a kezenyomát őrzi, például az eperlekvár a szekrénytetején.
kultakutri
2009. november 19., csütörtök
szabi
Szabi. Egy "ismerősöm" megkérte: töltsön vele egy éjszakát. Bekötöttem hát a szemét, megforgattam jól hogy a legkisebb sejtése ne legyen arról, hogy hová megyünk. (Ez volt a feltétel: úgy elkisérni, hogy többé soha ne találjon oda, ne ismerje se az utat, se a helyet, se a lányt, semmit.) Elvállalta.
- Látsz valamit?- kérdeztem.
- Nem.
- Biztos, hogy nem fogsz becsapni?
- Igen, mért tenném? (- a valóságos szabi biztosan megtenné. Ismerem. De ez most éppen nem a valóság leírása céljából történik)
- Talán, hogy visszaélj ezekkel a dolgokkal...
- Nem fogok. Teljesen józanul gondolkodom, és tisztába vagyok a dolgok súlyával.
- Rendben. Akkor induljunk.
Egy ideig csendesen lépdeltünk. Ő- sosem szólalna meg hiába. Én- csak igazán lényeges dolgokról szoktam beszélni. Főleg vele. A városban az utcákon már csak néhány száraz levél adott pár utolsó életjelet magáról. Aludt minden körülöttünk. A bábu a kirakatban, a sofőr a taxiban, az áru a boltban, az órák a falon. Ében feketeség...- lett volna, ha a sárga lámpák fénye el nem kergeti.
- Miért vállaltad el?- kérdeztem.
- Mert kíváncsi voltam.
- Mire?
- Az ismerősödre. Milyen lehet az a lány akinek ilyesmi előfordul a fejében... Elhívni egy vadidegen fiút, akit összesen egyszer látott egy előadáson, hogy eltöltse vele az éjszakát. És elvárná, hogy ne értsem félre, és bekössem a szemem sállal, hogy azt sem tudjam hová, hol és kihez megyek. És elvárásai beteljesültek. ím jön a fiú és eltelik az éjszaka...
- ...és nem fogod látni az arcát sem... Tudod! Mondtam már hogy teljes sötétséget akar.
- Tudom. Mondtad. De miért?
- Nekem azt mondta, hogy rajtatok kívül csak a semmi legyen.- Ezért.
- Hm... Vagy azért hogy mi legyünk csak a semmin kívül.
(Nevettünk)
(...)
- Messze van még?
- Nem. Nincs. Mindjárt ott leszünk... Félsz?
- Mitől félnék?
- Hát... attól, például, hogy milyen lesz.
- Hm. Nem félek. Csak kíváncsi vagyok... A csendre. A beszélgetésre. A beszélgetés közötti szünetekre. A rajtunk kívüli semmire. -hallottam, amint elmosolyodik a hangja. Az ismerősödre. A szobájára, az ablakára, a könyvei illatára... (Talán elgondolkodott...- volna, ha félbe nem szakítom)
-Megérkeztünk. Pillanat, kinyitom az ajtót. így ni. És megyek is. Minden jót szabi, szia.
-Héhéhééé! és a sállal a szememen mi lesz? ki fogja leszedni?
-Mindjárt jön, s ő majd leveszi. Addig ne nyúlj hozzá!
-Jólvan. Köszönöm hogy elhoztál. Szia!
-Szia.
(túl sokat beszéltem... Fel fogja ismerni a hangom. Gyorsan gyorsan át kell öltöznöm. De előtte leültetem.)
Leültettem hát a szobámba: -Várj, mindjárt visszajövök és leszedem a sálat is...
-Rendben. -felelte Ő.
(...)
-Mmmmm... Micsoda illat... Veled jött be?
-Gondolom igen.- válaszolom bizonytalanul.
-Milyen parfüm?
(nagy kacaj)
-Nem használok. Úgysem érezném... De ha elmondanád milyen ez az illat, hálás volnék érte.
-Elmondom, de akkor le kell venned a sálat és közelebb kell jönnöd, hogy jobban be tudjam azonosítani.
-Rendben.- mondtam, és miután levettem a sálat a szeméről, kíváncsian bújtam hozzá.
-... Mmm. Fehér. Tiszta. Üde.- kulcsszavakban. Amúgy meg olyan mintha a tündérek hajnalban kimosnák a liliomot s aztán kiteregetnék hogy az magába szívhassa a felkelő napfény ízét. Ezt megöntöznék egy kis harmattal, hozzáadnának egy adag friss üdeséget, és ez lenne belőle. Akárcsak Tipetupa- Csipike felesége.
(Vidáman felkacagtam. Hízelgett nekem a dolog, annál is inkább mivel kiskoromban nagyon szerettem ezt a mesét. Meg a Tipetupa hasonlat is tetszett.)
-Mostmár igazán elárulhatnád milyen parfümöt használsz.
-Igazán nem parfüm! Kiskoromban volt egy polip-műtétem. Orvosi műhiba történt és azóta nem érzek semmiféle szagot, sem illatot. A frisslevegőt is csak onnan, hogy hideg.
-Sajnálom. Ne haragudj!
-Ááá nem. Már hozzászoktam. És néha élvezem, hogy azt képzelek amit akarok az illatok helyébe.
(...)
Kissé kénylemetlen csend után.
-Az előbb, amikor itthagytál, hol voltál?
-Átöltözni.
-Úgysem látom. Akkor meg minek?
-Egyrészt azért, hogy érezzem az ünnepet-...
Félbeszakít:
- Miféle ünnepet?
-Ünnep az, ami nem hétköznapi-röviden. És a mai nap nem az. Ilyen egyszerű.
-Igen,... igaz. És másrészt?
-Másrészt, meg... biztosan megtalálod a módját annak hogy hogyan fedezd fel a ruhám ünnepélyességét.- ezért.
(Azóta sem tudja, hogy én voltam. De talán nem is ez a fontos az ilyen találkozásoknál, hanem maga a találkozások.)
- Látsz valamit?- kérdeztem.
- Nem.
- Biztos, hogy nem fogsz becsapni?
- Igen, mért tenném? (- a valóságos szabi biztosan megtenné. Ismerem. De ez most éppen nem a valóság leírása céljából történik)
- Talán, hogy visszaélj ezekkel a dolgokkal...
- Nem fogok. Teljesen józanul gondolkodom, és tisztába vagyok a dolgok súlyával.
- Rendben. Akkor induljunk.
Egy ideig csendesen lépdeltünk. Ő- sosem szólalna meg hiába. Én- csak igazán lényeges dolgokról szoktam beszélni. Főleg vele. A városban az utcákon már csak néhány száraz levél adott pár utolsó életjelet magáról. Aludt minden körülöttünk. A bábu a kirakatban, a sofőr a taxiban, az áru a boltban, az órák a falon. Ében feketeség...- lett volna, ha a sárga lámpák fénye el nem kergeti.
- Miért vállaltad el?- kérdeztem.
- Mert kíváncsi voltam.
- Mire?
- Az ismerősödre. Milyen lehet az a lány akinek ilyesmi előfordul a fejében... Elhívni egy vadidegen fiút, akit összesen egyszer látott egy előadáson, hogy eltöltse vele az éjszakát. És elvárná, hogy ne értsem félre, és bekössem a szemem sállal, hogy azt sem tudjam hová, hol és kihez megyek. És elvárásai beteljesültek. ím jön a fiú és eltelik az éjszaka...
- ...és nem fogod látni az arcát sem... Tudod! Mondtam már hogy teljes sötétséget akar.
- Tudom. Mondtad. De miért?
- Nekem azt mondta, hogy rajtatok kívül csak a semmi legyen.- Ezért.
- Hm... Vagy azért hogy mi legyünk csak a semmin kívül.
(Nevettünk)
(...)
- Messze van még?
- Nem. Nincs. Mindjárt ott leszünk... Félsz?
- Mitől félnék?
- Hát... attól, például, hogy milyen lesz.
- Hm. Nem félek. Csak kíváncsi vagyok... A csendre. A beszélgetésre. A beszélgetés közötti szünetekre. A rajtunk kívüli semmire. -hallottam, amint elmosolyodik a hangja. Az ismerősödre. A szobájára, az ablakára, a könyvei illatára... (Talán elgondolkodott...- volna, ha félbe nem szakítom)
-Megérkeztünk. Pillanat, kinyitom az ajtót. így ni. És megyek is. Minden jót szabi, szia.
-Héhéhééé! és a sállal a szememen mi lesz? ki fogja leszedni?
-Mindjárt jön, s ő majd leveszi. Addig ne nyúlj hozzá!
-Jólvan. Köszönöm hogy elhoztál. Szia!
-Szia.
(túl sokat beszéltem... Fel fogja ismerni a hangom. Gyorsan gyorsan át kell öltöznöm. De előtte leültetem.)
Leültettem hát a szobámba: -Várj, mindjárt visszajövök és leszedem a sálat is...
-Rendben. -felelte Ő.
(...)
-Mmmmm... Micsoda illat... Veled jött be?
-Gondolom igen.- válaszolom bizonytalanul.
-Milyen parfüm?
(nagy kacaj)
-Nem használok. Úgysem érezném... De ha elmondanád milyen ez az illat, hálás volnék érte.
-Elmondom, de akkor le kell venned a sálat és közelebb kell jönnöd, hogy jobban be tudjam azonosítani.
-Rendben.- mondtam, és miután levettem a sálat a szeméről, kíváncsian bújtam hozzá.
-... Mmm. Fehér. Tiszta. Üde.- kulcsszavakban. Amúgy meg olyan mintha a tündérek hajnalban kimosnák a liliomot s aztán kiteregetnék hogy az magába szívhassa a felkelő napfény ízét. Ezt megöntöznék egy kis harmattal, hozzáadnának egy adag friss üdeséget, és ez lenne belőle. Akárcsak Tipetupa- Csipike felesége.
(Vidáman felkacagtam. Hízelgett nekem a dolog, annál is inkább mivel kiskoromban nagyon szerettem ezt a mesét. Meg a Tipetupa hasonlat is tetszett.)
-Mostmár igazán elárulhatnád milyen parfümöt használsz.
-Igazán nem parfüm! Kiskoromban volt egy polip-műtétem. Orvosi műhiba történt és azóta nem érzek semmiféle szagot, sem illatot. A frisslevegőt is csak onnan, hogy hideg.
-Sajnálom. Ne haragudj!
-Ááá nem. Már hozzászoktam. És néha élvezem, hogy azt képzelek amit akarok az illatok helyébe.
(...)
Kissé kénylemetlen csend után.
-Az előbb, amikor itthagytál, hol voltál?
-Átöltözni.
-Úgysem látom. Akkor meg minek?
-Egyrészt azért, hogy érezzem az ünnepet-...
Félbeszakít:
- Miféle ünnepet?
-Ünnep az, ami nem hétköznapi-röviden. És a mai nap nem az. Ilyen egyszerű.
-Igen,... igaz. És másrészt?
-Másrészt, meg... biztosan megtalálod a módját annak hogy hogyan fedezd fel a ruhám ünnepélyességét.- ezért.
(Azóta sem tudja, hogy én voltam. De talán nem is ez a fontos az ilyen találkozásoknál, hanem maga a találkozások.)
2009. november 9., hétfő
2009. november 7., szombat
fotó: kiscsuri
álom volt, nem is valóság, már nem is nyár volt, de még ősz sem, kettő között sétáltunk a semmiségbe. nem fogtad kezem, s mégis követtelek. illatok, fények vezettek az ismeretlenbe, s szavaink reszketeg hülyesége. maszkok ezre szorult arcunkhoz, csörömpöltek, ha érintettük egymást, s levelet tépve lépkedtünk tovább. hallgass, kedves, nézd a csobogó vízben a tükörképed, magad sem ismered kit mutattál nekem.
2009. november 6., péntek
2009. november 4., szerda
ősz, egy sms-ben::
"játszótér.
varjú a kerítésen- tollászolja magát.
szembe. néz. velem.
levelek. sárga. barna.
rohadt.
ősz.
hideg. kellemes.
padon ül. csend van a zajban. várakozás. egyszerű. átlagos. meleg. melegít.
fákon lomb alig.
faház. kicsi. puszta. szomorú, talán.
vörös hajú néni el. táskája fekete.
a bácsi kezében viszont fehér. (z)acskó.
nem zörög. zaj van. csend van.
törött ág a csúszda alatt.
lábamon sár.
felhők. vannak. sokan. szürkék.
egyenlőek. de nem azonosak.
mint nő, meg férfi.
lánc. hinta rajta. cseppek rajta.
nem mozog.
tessék: jel. életjel.
rólam:)"
varjú a kerítésen- tollászolja magát.
szembe. néz. velem.
levelek. sárga. barna.
rohadt.
ősz.
hideg. kellemes.
padon ül. csend van a zajban. várakozás. egyszerű. átlagos. meleg. melegít.
fákon lomb alig.
faház. kicsi. puszta. szomorú, talán.
vörös hajú néni el. táskája fekete.
a bácsi kezében viszont fehér. (z)acskó.
nem zörög. zaj van. csend van.
törött ág a csúszda alatt.
lábamon sár.
felhők. vannak. sokan. szürkék.
egyenlőek. de nem azonosak.
mint nő, meg férfi.
lánc. hinta rajta. cseppek rajta.
nem mozog.
tessék: jel. életjel.
rólam:)"
indoklás-féle:.
mert van, mert létezik szinesztézia.
az illat az illat. a szín az szín. a hang az hang. vajon?
másképp fogalmazva:
az illat az illat? (csak)szín-e a szín? a hang csupán hang?
valahogy az multimedialitás korszakát éljük. eddig is azt élték a népek, csak mostanára már olyan magas szinten űzzük, hogy szinte minden a multimedialitásról szól, gondoljunk a filmekre, a 3D-s játékokra, a hang által mozgásra serkenthető képpel ellátott pólókra, a hordozható mp4-ekre és a 3G-s telefonokra. meg még sokan mások.
az illatok... az illatok azok hol maradnak? lehet, hogy nem elég, hogyha fahéjas budipapírt gyártunk, merthogy az ellazít dolgunk végezte alatt, mint ahogy azt a németek kifundálták...
az illat nem csak illat. szín, a reggelekben, hang az éjszakában, vagy hangok és színek felemás impressziója. játék az érzékekkel. mesteri fantáziaelindító-kódok végtelen sorozata talán. s mindmind a levegőben. innen, a netről, a könyvekből ki van zárva. ki van zárva? én éreztem már sohanemlátott felhők alá szorult sohanemérzett aromákat. szellőt az arcomon, egy zárt könyvtár vastag falai között. könyvszellőt.
illatot akarok megírni. megrajzolni. lefotózni. színekkel, hangokkal. bármivel, amivel módom van. itt. ebben a blogban.
ha szeretnél, ha akarnál, ha gondolod, hogy jó lenne kitenni valamit, s valami olyat, amivel egy illat-impresszumot kelthetnél bennünk, az olvasóban:thepnuth@gmail.com. ez a cím, ahová várlak művedben, alkotásaidban. és előre köszönöm őket.
merüljünk illatokba,
kiscsuri:.
az illat az illat. a szín az szín. a hang az hang. vajon?
másképp fogalmazva:
az illat az illat? (csak)szín-e a szín? a hang csupán hang?
valahogy az multimedialitás korszakát éljük. eddig is azt élték a népek, csak mostanára már olyan magas szinten űzzük, hogy szinte minden a multimedialitásról szól, gondoljunk a filmekre, a 3D-s játékokra, a hang által mozgásra serkenthető képpel ellátott pólókra, a hordozható mp4-ekre és a 3G-s telefonokra. meg még sokan mások.
az illatok... az illatok azok hol maradnak? lehet, hogy nem elég, hogyha fahéjas budipapírt gyártunk, merthogy az ellazít dolgunk végezte alatt, mint ahogy azt a németek kifundálták...
az illat nem csak illat. szín, a reggelekben, hang az éjszakában, vagy hangok és színek felemás impressziója. játék az érzékekkel. mesteri fantáziaelindító-kódok végtelen sorozata talán. s mindmind a levegőben. innen, a netről, a könyvekből ki van zárva. ki van zárva? én éreztem már sohanemlátott felhők alá szorult sohanemérzett aromákat. szellőt az arcomon, egy zárt könyvtár vastag falai között. könyvszellőt.
illatot akarok megírni. megrajzolni. lefotózni. színekkel, hangokkal. bármivel, amivel módom van. itt. ebben a blogban.
ha szeretnél, ha akarnál, ha gondolod, hogy jó lenne kitenni valamit, s valami olyat, amivel egy illat-impresszumot kelthetnél bennünk, az olvasóban:thepnuth@gmail.com. ez a cím, ahová várlak művedben, alkotásaidban. és előre köszönöm őket.
merüljünk illatokba,
kiscsuri:.
2009. november 3., kedd
Kezdődjön
Őszi reggel. Az első igazi, ami hóharmatos és jólesően hideg volt. Foga van a napnak ilyenkor. Az utcákon mostmár egyértelműen sárgák a levelek... vagy pirosak, de mindenképpen határozottan megőszült minden. A fények is. Bágyadtabbak, megnyugvást sugároznak- ahogyan a lehulló levelekről visszatükröződnek.
így indultam útnak aznap reggel a városba. Az autók, s talán az emberek is ugyanolyanok voltak. Ugyanúgy ontották magukból a füstöt, s a morgolódást: már megint egy új nap. (egyik osztálytársam mondá: az emberek unalmukban élnek)
Éhes voltam. Kenyeret most az egyszer nem akartam enni. Arra gondoltam valami gyümölcs jólesne. Elvettem hát egy almát- bár nem szeretem-, s útnak indultam. Ahogy kiértem a lépcsőházból, a blokk körüli fák közül néhány huncut napsugár az arcomhoz bújt, megcirógatta a bőröm. Muszáj volt valamiféleképpen megköszönnöm- úgy éreztem. Elmosolyodtam hát.
... Beleharaptam az almába. Ha lelassítanánk ezt a folyamatot, az eredmény az alma illata volna, éspedig: almaíz+lé+őszi hideg szél+ őszi napsugarak+ némi fantázia. fények, hangok- de ezek már körülményfüggőek. Életemben először éreztem almaillatot.
így indultam útnak aznap reggel a városba. Az autók, s talán az emberek is ugyanolyanok voltak. Ugyanúgy ontották magukból a füstöt, s a morgolódást: már megint egy új nap. (egyik osztálytársam mondá: az emberek unalmukban élnek)
Éhes voltam. Kenyeret most az egyszer nem akartam enni. Arra gondoltam valami gyümölcs jólesne. Elvettem hát egy almát- bár nem szeretem-, s útnak indultam. Ahogy kiértem a lépcsőházból, a blokk körüli fák közül néhány huncut napsugár az arcomhoz bújt, megcirógatta a bőröm. Muszáj volt valamiféleképpen megköszönnöm- úgy éreztem. Elmosolyodtam hát.
... Beleharaptam az almába. Ha lelassítanánk ezt a folyamatot, az eredmény az alma illata volna, éspedig: almaíz+lé+őszi hideg szél+ őszi napsugarak+ némi fantázia. fények, hangok- de ezek már körülményfüggőek. Életemben először éreztem almaillatot.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)