Gyöngybe vájt kehelyből iszom
Sosem párolt italt,
Rajna minden borkádja sem
Csordít ily alkoholt.
A szél az, mely fejembe szállt,
A harmat részegít,
Olvadt kékség kocsmáiban
Tántorgok nyáron át.
Már kidobja a beszeszelt
Méhet a liliom,
A lepke is torkig nyakalt,
De én még, még iszom!
Szeráfok hósipkája int
S ablakban mind a szent,
Hogy lássák a kis korhelyt
A Napnak dőlni lent.
/Ford.: Tótfalusi István/
I taste a liquor never brewed,
From tankards scooped in pearl;
Not all the vats upon the Rhine
Yield such an alcohol!
Inebriate of air am I,
And debauchee of dew,
Reeling, through endless summer days,
From inns of molten blue.
When landlords turn the drunken bee
Out of the foxglove's door,
When butterflies renounce their drams,
I shall but drink the more!
Till seraphs swing their snowy hats,
And saints to windows run,
To see the little tippler
Leaning against the sun!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése