szín-esztézia. ünnepre (és nemcsak).

egy másik változat

könyv-ajánló

Ebben a regényben nem a leírás módjára, az írói tehetségre, a stílusra kell figyelni. (Ha így olvasod, csapnivaló). A hangsúly az út közben megélt tapasztalatokon van. A tényeken, amelyekre a cselekmény épül. Arra, hogy egy férjes nő, aki már túl van a harmincon, látszólag tökéletes életet él, képes felrúgni a konvenciókat és minden marasztalás ellenére elutazik. Képes beismerni, hogy talán éppen azzal hibázott, hogy követte a szabályokat. Megteszi az első lépést: felbontja a házasságát és útnak indul. Először csak azért, hogy Istent megkeresse, s ezáltal közelebb kerüljön önmagához. Útját közben más jelentős felismerések övezik. Olaszország pezsgésétől, az élet habzsolásától kezdve, India önfegyelmet igénylő mértékletességén keresztül eljut Indonéziáig, ahol új társra lel. Ez persze a lehető legegyszerűbb és legtömörebb kivonata a valódi történetnek. Részletekről: a könyvben. :)

(Megjegyzés: 1. Azért ezen a blogon, mert ízekben, de főként hangulatokban, élet-érzés(ek)ben bővelkedő könyvről van szó.)

(Megjegyzés 2.:Azoknak akik látták a filmet: lehet, hogy ez (értsd: a film) csalódást okozott, a könyv nem fog!)

házi készítésű illatis, hangulatis.

igen. citromosbanánosmandulás. igen. (köszönet kocsis kittynek)

nem illat, de hangulat

hot hot summer where are you???

Ha az előzőbe kicsit voltam benne, ebben nyakig... vagy fordítva? - mért is fontos ez? kinek? NEKEM:) Valamiért fontosnak érzem elmondani, bár tudom, hogy általában tudjátok, hogy ha valaki "megjegyez" valamit (az én esetemben közzétesz), akkor annak - nagy valószínűséggel - ő is része. én mégis fontosnak tartom megjegyezni: :)

...

Pretty from Elizabeth Arden

(talán egy kicsit én is benne vagyok. egy kicsit:)

Emily Dickinson: Gyöngybe vájt kehelyből iszom... I taste a liquor never brewed

Gyöngybe vájt kehelyből iszom
Sosem párolt italt,
Rajna minden borkádja sem
Csordít ily alkoholt.

A szél az, mely fejembe szállt,
A harmat részegít,
Olvadt kékség kocsmáiban
Tántorgok nyáron át.

Már kidobja a beszeszelt
Méhet a liliom,
A lepke is torkig nyakalt,
De én még, még iszom!

Szeráfok hósipkája int
S ablakban mind a szent,
Hogy lássák a kis korhelyt
A Napnak dőlni lent.

/Ford.: Tótfalusi István/


I taste a liquor never brewed,
From tankards scooped in pearl;
Not all the vats upon the Rhine
Yield such an alcohol!

Inebriate of air am I,
And debauchee of dew,
Reeling, through endless summer days,
From inns of molten blue.

When landlords turn the drunken bee
Out of the foxglove's door,
When butterflies renounce their drams,
I shall but drink the more!

Till seraphs swing their snowy hats,
And saints to windows run,
To see the little tippler
Leaning against the sun!

egyetlen

Abban a paradox helyzetben vagyok, amely orvosi műhibából történt. Három éves korom óta gyógyíthatatlan adottsággal rendelkezem, ami valójában a szagok és illatok, egyáltalán bármiféle olfaktív élmény hiányában nyilvánul meg és teljesen egyedi (+gyógyíthatatlan). Ráadásul: abszolút kellemetlen. Ezzel bevezettelek egy "tulajdonságomba" és megadtam a lehetőséget rá, hogy a most következő kellemetlenségeket (A szagokat!) ezúttal másképp értelmezd.

Ma. Az osztályterem előtt állok. Ahogy az ajtó felé közeledem érzem, hogy valami nem úgy történik ahogyan normálisan szokott. Elindulok. Eközben az a furcsa érzés kerített hatalmába, ami akkor jeletkezik amikor deja-vu m van. Ilyenkor mindig tudom mi miután következik (csak azt nem hogy miért) és képtelen vagyok másképp cselekedni. Miközben tudatom lemerevedik a ténytől, hogy kénytelen engedelmeskedni annak a bizonyos hatalomnak, valami folyton mondogatja: "még ne fejeződjön be", "még nem teljesedett ki, nem lehet vége" -mintha csak arra gondolnék, hogy minél tovább tart, annál nagyobb esélye lenne annak, hogy megfejtem: mi, honnét, hová, miért. Mindez másodpercek töredéke alatt - természetesen.

Ma is így történt. Ahogy átléptem a küszöböt, ami a folyosó megszokott légkörét elválasztotta az osztályterem ismeretlen újszerűségtől: bekövetkezett az amire soha életemben nem számítottam. A terem fülledt és elhasznált levegője, mintha fizikai lényem teljes egészét el akarná árasztani. A jelenség egyértelmű volt, bár nekem, mint be nem avatott - addig teljesen kívülálló szemlélőnek - valóban szokatlan és újszerű. Körülöttem mindenki savanyodott, undorodó pofákat vágott. Én? - magam sem tudom eldönteni miféle érzések kavarogtak bennem. Valóban engem is nyomasztott a szag, de az a paradicsomi állapot, hogy valami olyan adatik meg neked, amire soha nem számítottál... -fölülmúl mindent. Muszáj volt megismételnem az aktust: kimentem az osztályteremből. A küszöbtől pontosan öt lépésnyire megálltam egy percre, aztán elindultam. Készen álltam átlépni a küszöböt. Mélyet szippantottam az áporodott levegő legsűrűbbjéből és próbáltam elraktározni valahová nagyon mélyre. Ki tudná megmondani mikor találkozom legközelebb hasonlóval?... (Az orvosok szerint soha.)

csodálatos volt.